PÁLYÁZATI KÖZPONT

Referenciák, esettanulmányok

(Önkormányzati referenciánkat lejjebb találja!)

Tisztelt leendő Partnerünk!


Az alábbiakban bemutatjuk a cégünk, szakértőink által elkészített azon projekteket, melyek jelentős – gyakran akár 80%-os – állami támogatásban részesültek az elmúlt években, hozzájárulva ezzel a vállalkozói szféra fejlesztéséhez.

Sikereinkben közel 600 jelenlegi partnerünk osztozik, az elmúlt években elnyert támogatások összege pedig meghaladja a 15 milliárd forintot. Cégünk aktív partnerének jelentős hányada (több mint 500 ügyfél) gazdálkodó szervezet, vállalkozás, így nagy tapasztalatra tettünk szert e pályázói kör igényeinek kiszolgálásában.

Néhány konkrét esettanulmány rövid leírására is vállalkoztunk, gondolva arra, hogy ezzel is segíthetjük az ötletek, tapasztalok gyűjtését.

Sikeres pályázást kívánunk 2010-ben is!


I. ESETTANULMÁNYOK



Esettanulmány 1.


  GOP-2007-2.1.2/C – Munkahelyteremtő komplex technológia fejlesztés - Hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás közel 500 millió Forint támogatással. [IPARI SZEKTOR]

A nagyvállalati kategóriába tartozó pályázó hátrányos helyzetű településen valósítja meg beruházását, ezzel segítve a térség képzettségi szintjét is, hiszen a nagyberuházással több, mint 61 fő részére teremt többletmunkát. A fejlesztéssel a vállalkozás hozzáadott értéke is nő, mely köszönhető a fejlesztés egyes komponenseinek is.

A támogatott projekt elsődleges célja új gép beszerzése, emellett azonban szakemberek oktatása, képzése, valamint az informatikai rendszer fejlesztése is megvalósul a támogatással.


Esettanulmány 2.


  DDOP-2009-1.1.1/D Telephelyfejlesztés a Dél-dunántúli régióban – Meglévő telephelyen új épület építése valósul meg a 97 millió Forint állami támogatással [IPARI SZEKTOR]

A projekt célja egy olyan új, 1825 m2-es ingatlan felépítése, melyben helyet kapnak irodák, valamint egy raktár és egy műhely is. A társaság által megvalósításra kerülő üzemi méret több szempontból is indokolt és hozzájárul eredményességükhöz. A beruházás megvalósulásának köszönhetően hazai szinten egy komoly, üzemméretű vállalkozás válik a társaságból.
A nyertes pályázó tervei megvalósulásához több mint 97 millió Forint állami támogatáshoz jutott 50%-os támogatási intenzitás mellett.


Esettanulmány 3.


   EMVA - Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás 2008. – Mezőgazdasági berendezések, eszközök beszerzése, istálló felújítása, új épületrészek építése valósul meg a 484 millió Forint állami támogatással [MEZŐGAZDASÁGI SZEKTOR]

A projekt célja olyan komplex mezőgazdasági beruházás megvalósítása, melynek része többek közt mezőgazdasági gépek, eszközök beszerzése, új technológiák bevezetése, meglévő istálló és kiszolgáló egységei felújítása és új épületrészek felépítése is.

A nyertes pályázó a 484 millió Forint állami támogatással meg tudja valósítani a fejlesztéseket, melynek köszönhetően az állattartás korszerűbb, modernebb körülmények között zajlik, ezzel is elősegítve a nagyobb piaci részesedést.



Esettanulmány 4.


    GOP-2008-2.1.1/CKomplex vállalati technológia fejlesztés – Új gépek, berendezések beszerzéséhez igényelt 360 millió Forint támogatás. [IPARI SZEKTOR]

Szintén nagyvállalati pályázó gépek, berendezések beszerzését, valamint szakembereik oktatását, képzését és tanácsadói szolgáltatások igénybevételét valósítja meg a 360 millió Forint támogatással. Az uniós csatlakozásunkat követően felerősödött a külföldi versenytársak jelenléte a magyar piacon, ez indokolta a fejlesztést, mellyel a pályázó régiója egyik meghatározó szereplőjévé válik a megvalósuló beruházással.



Esettanulmány 5.


   GOP-2007-3.2.1 – Logisztikai központ kialakítása – Intermodális logisztikai központ kialakítása több, mint 282 millió Forint támogatással. [SZÁLLÍTÓI SZEKTOR]

A pályázó 500 m² fedett intermodális logisztikai központ kialakításával kíván bekapcsolódni a nemzetközi áruforgalmat kiszolgáló, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó magyar KKV-k sorába. A teljes projektköltség 565 millió Forint, így a vissza nem térítendő támogatás a költségek 50%-át fedezi.




Esettanulmány 6.


   GVOP-2005-1.1.1. – Technológiai korszerűsítés – Vakolatgyár gépesítéséhez 150 millió Forint állami támogatás Közép-Magyarországon. [IPARI SZEKTOR]

A  pályázat technológia korszerűsítésére, a nagy hozzáadott érték tartalmú versenyképes, magas minőségű feldolgozóipari termékek gyártására alkalmas új és nagy termelékenységű termelőkapacitások létrehozására, vagy azok bővítésének támogatására irányul.

A projekt keretein belül egy Ipari Parkban megvalósuló, mintegy 300 000 000 forint összköltségű csúcstechnológiát alkalmazó gépbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés történt. A projekt sikerében bízva telepítette a gyárat Magyarországra az osztrák tulajdonos. A gyártás hazai piacra történik majd, elsősorban a panel rehabilitációs programhoz kapcsolódva.




Esettanulmány 7.


   GOP-2008-2.1.1/B Komplex vállalati technológia korszerűsítés – Gyártó vállalkozás gyártósor korszerűsítése 110 millió Forint támogatással. [IPARI ÉS KERESKEDELMI SZEKTOR]

Műanyag előformák, palackok gyártásával foglalkozó középvállalati kategóriába tartozó vállalkozás gyártósoruk korszerűsítéséhez igényelt 110 millió Forint vissza nem térítendő állami támogatást, mely a teljes projektköltség 30%-a. A pályázat keretében ásványvíz- és üdítőital palacktöltő gépsor beszerzése történik komplex projektként, egy beruházási tételekkel kiegészítve. Az új technológia modern, így várhatóan több évig nem szorulnak majd korszerűsítésre a gyártósorok.




Esettanulmány 8.


    HEFOP-2005-3.4.1. – A vállalkozói készségek és a munkavállalók alkalmazkodóképességének fejlesztését célzó képzések támogatása – Budapesten a pályázó részére 5 millió Forint állami támogatás elnyerése 2005-ben. [KERESKEDELMI SZEKTOR]

Komplex humánerőforrás-fejlesztési program megvalósítása történik a pályázó részvénytársaságnál. A társaság kereskedelmi területen tevékenykedik, így olyan általánosan hasznosítható, a kereskedelemhez kapcsolható általános képzéseket kívánt igénybe venni, melyen a megszerzett tudást dolgozóik a napi munka során használhatják: angol nyelvi képzés, logisztikai ügyintéző képzés, számítógép-kezelő képzések, vezetői tréningek.

A beruházás tervezett összköltsége 8 millió Forint.



II. SZEMELVÉNYEK EGYÉB SIKERES PÁLYÁZATAINKBÓL



KOMPLEX TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK (mikro-, kis- és középvállalkozásoknak): Az ún. komplex beruházási célra benyújtott pályázataink 99%-os sikeraránnyal rendelkeznek. E pályázatra benyújtott projektjavaslataink száma az elmúlt években meghaladta a 60 darabot, az elnyert összeg pedig több, mint 4 milliárd Ft.

NAGYVÁLLALATI KATEGÓRIÁBAN is jelentős sikereket könyvelhetünk el. Az elmúlt évek során több nagyvállalati partnerünk is jelentős, közel 1,5 milliárd Ft. vissza nem térítendő támogatáshoz jutott segítségünkkel beruházásaikhoz.

GÉP- ÉS ESZKÖZBERUHÁZÁSOK (mikro-, kis- és középvállalkozásoknak) - Azon projektek esetében, melyeknek célja kizárólag gép- és eszközvásárlásokra irányult, cégünk közel 100%-os nyerési aránnyal büszkélkedhet. Az elmúlt évek során ezen igénylések összege a 2 milliárd Ft.-ot is meghaladta.

TELEPHELYFEJLESZTÉSI BERUHÁZÁSOK – Ezen projektek célja új üzemcsarnokok építése, vagy a meglévőek korszerűsítése, fejlesztése. Az elmúlt évben az ilyen jellegű pályázatokon történő igénylések összege közel 1 milliárd Ft.

VÁLLALTIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE - 100 %-os pályázati nyerési arány mellett 200 millió szoftverfejlesztésekre elsősorban kis- és középvállalkozások rendszerkialakításához.

E-KERESKEDELEM ÉS EGYÉB E-SZOLGÁLTATÁSOK TÁMOGATÁSA- E-kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére irányult projektjeink száma az elmúlt két év tekintetében szintén meghaladja a 20 projektet, az elnyert támogatási összeg pedig, közel 80 millió Ft.-ra tehető.

MEZŐGAZDASÁGI témájú pályázatok terén is nagy tapasztalatra tettünk szert az elmúlt évek során. Erre kiváló bizonyíték az összesen közel 1,4 milliárd Forintnyi elnyert támogatás.
•    Mezőgazdasági gépek beszerzéséhez- 330 millió Ft
•    Állattartó telepek korszerűsítéséhez – közel 1 milliárd Ft

MUNKAHELYTEREMTÉSRE irányuló pályázatainkon több mint 210 millió Ft. összegben nyertünk el támogatásokat Partnereinknek infrastruktúrafejlesztésre és gépbeszerzésre.

MUNKAHELYMEGTARTÁSRA irányuló pályázatainkon közel 1 milliárd Ft. összegben nyertünk el támogatásokat Partnereinknek munkahelyek megőrzésére.


MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK BEVEZETÉSE - Közel 35 Ügyfelünk nyert el 28 millió Ft. értékben támogatást a különböző iso-rendszerek bevezetéséhez.

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI PROJEKTEK, VÁLLALATI INNOVÁCIÓ - A K+F tevékenységekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos projektekhez elnyert támogatások nagysága eléri a 700 millió Ft.-ot.

KKC-2007-R – több sikeres projekt azon vállalkozásoknak, amelyek a Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogató levelével rendelkeznek. A közel 20 millió Forint összértékű támogatással többek közt új haszongépjárművel, számítógépek, bútorok beszerzése vált lehetővé.

GVOP-2005-2.3.2. – pékipari értékesítő hálózat létrehozása 16 millió Forint állami támogatással Budapesten (több sikeres projekt 2005-2006-ban).

GVOP-2005-2.1.1. – több sikeres projekt az elmúlt két és fél évben: gépbeszerzés, csarnoképítés, egészségügyi eszközbeszerzés – gépgyártás, feldolgozóipar, műanyagipar, kereskedelem, vegyipar, könnyűipar, vendéglátás, nyomdaipar. Az elnyert támogatások maximuma 25 millió Forint projektenként (kb. 80-100 nyertes pályázat).

SMART-2003-1 – ultrahangos hegesztési eljáráson alapuló ágymelegítő-gyártósor beszerzése 45 millió forint támogatással.

SMART-2004-5 – környezetvédelmi szempontú technológiaváltás - Precíziós öntéssel készült teherautó-alkatrészek gyártásához használt megmunkáló-központ beszerzése 29 millió Forint támogatással.

HEFOP-2005-3.4.1. – több sikeres pályázat, melyek tárgya a vállalkozások dolgozóinak oktatása, képzése, továbbképzése: nyelvoktatás, szakképzések (2-13 millió Forint állami támogatással).

AVOP és SAPARD pályázatok – több sikeres pályázat, melyek tárgya mezőgazdasági beruházások megvalósítása volt: halastó kiépítése, mezőgazdasági gépek beszerzése, méhészet telepítése, borászati ágazat támogatása (5-12 millió Forint állami támogatással).

ROP-1.2. – vállalkozás által, múzeum kialakításához 14 millió Forint állami támogatás Közép-Magyarországon.

LEADER+ Program – a pályázó 3,4 millió Forint támogatáshoz jutott, mellyel egységes infokommunikációs rendszert épített a helyi községben.

SZVP és SZT pályázatok – 2002-2004 közt több (40-50 db) sikeres projekt 1-50 millió Forint állami támogatással.

ITDH Kereskedelemfejlesztés – külpiaci értékesítést célzó projektek (15 db): prospektusok, CD elkészítése, külföldi kiállításokon való megjelenés (1-2 millió Forint igényelt támogatással).

NFI pályázatok
– felnőttképzési intézmények, oktatócégek infrastrukturális fejlesztése (2005 – 30 millió Forint támogatás több projektben).

TRFC regionális pályázatok – munkahelyteremtés, eszközbeszerzés több nyertes projekt átlagosan 11 millió Forint támogatással.

GVOP-2005-2.2.2. – több sikeres pályázat, melyeknek keretében vállalkozások tanácsadási szolgáltatásokat vesznek igénybe: üzletviteli, marketing, piackutatás (1-2 millió Forint állami támogatással).

GVOP-2005-4.4.1. – szélessávú Internet-infrastruktúra kiépítése 50 millió Forint igényelt támogatással.

NATO Beszállításra alkalmas minősítés megszerzése – a pályázó a határozat megszerzésével jogosultságot nyert az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, valamint tagországai által kiírásra kerülő pályázatokon való részvételre.

Közbeszerzési ajánlatok elkészítése – folyamatosan, értékhatártól függetlenül.




Sikeres pályázást kívánunk 2010-ben is! Érdeklődés, vagy kérdés esetén kérjük, hívja személyes pályázati koordinátorát, aki készséggel áll rendelkezésére a projektek kidolgozásában!




Tisztelt leendő Partnerünk!

Az alábbiakban bemutatjuk cégünk, szakértőink által elkészített projekteket, melyek jelentős – gyakran akár 100%-os – állami támogatásban részesültek az elmúlt években, hozzájárulva ezzel az önkormányzati és az NGO szféra fejlesztéséhez. Jelenleg cégünk 560 aktív partnerének jelentős hányada (több mint 150) non-profit érdekeltségű szervezet, önkormányzat, így nagy tapasztalatra tettünk szert e pályázói kör speciális igényeinek kiszolgálásában.

Néhány konkrét esettanulmány rövid leírására is vállalkoztunk, gondolva arra, hogy ezzel is segíthetjük az ötletek, tapasztalok gyűjtését.

Sikeres pályázást kívánunk 2010-ben is!


I. ESETTANULMÁNYOK


Esettanulmány 1.


  KIOP 1.7.0.f - Energiagazdálkodás környezetbarát fejlesztése  – energetikai célú fejlesztés, melyhez 92 millió Forint állami támogatás elnyerése mellett 81 millió Forint BM önerő támogatás megszerzését biztosítottuk Veszprém Megye Önkormányzata részére 2006-ban (teljes elnyert összeg 173 millió forint).

A projekt célja a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola fűtéskorszerűsítése. A meglévő épületgépészeti berendezések életkora jóval meghaladja a 20 évet. A maga korában korszerűnek mondott műszaki megoldások már elavultak, korszerűtlenek és energiapazarlóvá váltak.
A korszerűsítésnek megfelelően az intézmény területén változatlanul a földgázenergia felhasználáson alapuló, melegvizes kazánház kerül kialakításra, törekedve az energia minél hatékonyabb és takarékosabb, helyben történő felhasználására, a korszerű kondenzációs technika, illetve a gyors reagálású, magasabb komfort hőérzetet biztosító helyi sötét sugárzók alkalmazásával. A beruházás összértéke 225 228 000 Forint.


Esettanulmány 2.


  PHARE - Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése (ORPHEUS) Szolnok megyei jogú város részére logisztikai központ infrastruktúrájának megteremtéséhez 1,3 milliárd Forint állami támogatás 2004-ben.

Szolnokon, a korábban a MÁV tulajdonában lévő területen egy olyan európai színvonalú logisztikai központ kialakítása valósul meg, amely különböző ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységeknek ad otthont. A projekt a központ infrastrukturális hátterének fejlesztését tűzte ki célul, mely az útépítési beruházásokat is magába foglalja.


Esettanulmány 3.


  HEFOP-2005-3.1.4. - A kompetencia-alapú oktatás elterjesztése – A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat részére 80 millió Forint állami támogatás igénybevételével nevelési program kidolgozása és eszközbeszerzés 2006-ban.

A projekt címe: „Kulcs a holnaphoz” – a kompetencia-alapú oktatás elterjesztése Veszprém megyében. A program keretein belül 2008-ig több mint 300 pedagógus módszertani képzése és felkészítése valósul meg. A projekt összhangban áll a HEFOP-2005-3.1.3. pályázattal, melyre szintén több sikeres projektet nyújtottunk be, hozzájárulva ezzel a célkitűzések megvalósításához.


Esettanulmány 4.


  HEFOP-2005-3.5.4. - A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával - Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Vas Megye. A pályázó részére 48 millió Forint állami támogatás elnyerése 2005-ben.

A „HUMÁN-TÁR-HÁZ” projekt a megyei közművelődési infrastruktúra kihasználásával segíti a munkaerőpiacon belüli hátrányok csökkentését, a projektbe bevontak esélyegyenlőségét szolgálja. A pályázó és partnereinek rendelkezésére álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával eléri, hogy a kistelepüléseken és ellátatlan körzetekben is adottak legyenek a felnőttek tanulásának korszerű feltételei.
A projekt konzorciumi együttműködés keretein belül valósult meg, felerősítve ezzel az egyes résztvevők tevékenységeinek hatását.


Esettanulmány 5.


  TRFC – NORDA A/2 Tardona Község Önkormányzata részére 6,6 millió Forint regionális támogatás elnyerése.

A projekt keretén belül egy orvosi lakás kialakítása történt az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése érdekében Tardonán. Ezzel hozzásegítettük a települést ahhoz, hogy helyben tudjanak körzeti orvost alkalmazni, így a betegeknek nem kell más településre utazni az egészségügyi ellátás miatt.
 

II. SZEMELVÉNYEK EGYÉB SIKERES PÁLYÁZATAINKBÓL



HEFOP-2004-4.2. – Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének létrehozása a Vasi Hegyhát Kistérségben 93 millió Forint állami támogatás 2005-ben. Tiszaföldváron bölcsőde kialakítására 71 millió Forint állami támogatás szintén 2005-ben.

HEFOP-2004-2.2. – Tatabányai Módszertani Bölcsőde 14,7 millió Forint állami támogatás a társadalmi befogadás elősegítése tudásfejlesztő, innovatív továbbképzésekkel.

HEFOP-2005-3.1.3. – Általános iskolákban pedagógiai program bevezetése 15 millió Forint állami támogatással 2005-ben (több pályázat).

ROP-2005-1.2. – Múzeum létrehozásához 14 millió Forint állami támogatás Közép-Magyarországon 2006-ban.

Közkincs Hitelprogram – ifjúsági klubok kialakítására, felújítására és felszerelésére 7 millió Forint támogatással 2005-ben.

TRFC, TEKI, CEDE, TEUT – több sikeres projekt 3 – 20 millió Forint regionális támogatással utak építéséhez, rendezvények szervezéséhez, oktatási-, és humáninfrastruktúra fejlesztéshez, stb. (2004-2006).

KÖVICE–2004-3.4.  – Szentgyörgyvár Önkormányzata részére patakok medertisztítására 2 millió Forint állami támogatás biztosítása

SPO SL pályázatok – játszóterek, sportpályák, sportprogramok támogatása több önkormányzat részére 1 – 5 millió Forint állami támogatással (2004-2006 közt folyamatosan több nyertes pályázat: Hejőkeresztúr, Gerendás, Folyás, Tardona, Hegyeshalom, stb.).

OFA pályázatok – civil szervezetek, óvodák támogatása szociális területeken több pályázatban 3-5 millió Forint állami támogatással (2005-2006).

NFI pályázatok – felnőttképzési intézmények infrastrukturális fejlesztése (2005 – 30 millió Forint támogatás több projektben).

IFJ pályázatok
– Moha Önkormányzata  700 ezer Forint 2006-ban (több hasonló projekt).

FOKA pályázat – akadálymentesítésre 2,5 millió Forint állami támogatás Muhi Önkormányzata részére (2006).

NCA pályázatok – alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek támogatása (több pályázat).

Bűnmegelőzési területen – Állampuszta BV Intézet 10 millió, illetve Veszprém Megyei Önkormányzat Közbiztonságáért KA 3,2 millió Forint állami támogatás



Sikeres pályázást kívánunk 2010-ben is! Érdeklődés, vagy kérdés esetén kérjük, hívja személyes pályázati koordinátorát, aki készséggel áll rendelkezésére a projektek kidolgozásában!